A vérsejtek nagy részét (vörösvérsejtek, granulocyták, vérlemezkék) a csontvelő termeli. Ez a folyamat folyamatos, hiszen a sejtek élettartama véges, előbb-utóbb elöregednek és a lép, illetve a máj falósejtjei kiiktatják őket a vérkeringésből. A vörösvérsejtek kutyában 60, macskában 120 napig élnek, a granulocyták és a vérlemezkék életideje órákban mérhető. A nyiroksejteket (limfociták) a nyirokszervek termelik, azaz fiatal korban egy ideig a csecsemőmirigy, majd kizárólag a nyirokcsomók. Minden sejtféleség mielőtt eléri az „érett kort” és bekerül a vérkeringésbe, termelődési helyén sok-sok osztódáson és érési folyamaton megy keresztül. Normális esetben csak érett, kifejlett, vagyis funkciójuk ellátására alkalmas sejtek vannak jelen a vérpályában. Ha fiatalabbak is megjelennek, az mindig arra utal, hogy a csontvelő kénytelen valamiért a tartalékaihoz nyúlni, mert az érett alakokból túl kevés van.

A vérkép vizsgálat az állatok keringő vérsejtjeinek számáról, egymáshoz viszonyított arányáról és morfológiájáról ad képet. Ezek közül mindegyik tényező egyformán fontos, bármilyen eltérés a normálistól azt jelzi, hogy a szervezetben valamilyen kóros folyamat zajlik. 

Minden állatfaj rendelkezik ún. normál értékekkel, ezek általában tól-ig határok. Még fajon belül is lehetnek jellegzetességek, apró eltérések, ezeket mind figyelembe kell vennünk a vérlelet kiértékelésekor.

A vérkép vizsgálata során sejtszámláló automata méri le a vérsejtek mennyiségét, illetve határoz meg különféle paramétereket a mintából. Emellett vérkenet is készül, amelyet festés után mikroszkóp alatt értékelünk bizonyos szempontok alapján.

A vörösvérsejtek számának változása

A vérsejtek közül a vörösvérsejtek fordulnak elő a legnagyobb számban. Ők szállítják a légzési gázokat, többek között az oxigént a szöveti sejteknek. Ezt a funkciót a bennük lévő hemoglobin (vérfesték) látja el, nagyon fontos tehát, hogy ez megfelelő mennyiségben és minőségben legyen jelen benne. A vörösvérsejteknek számának vagy a hemoglobin mennyiségének a megfogyása vérszegénység (anémia) kialakulásához vezet. Ezt előidézheti a vörösvérsejtek érpályán vagy a lépen belüli túlzott pusztulása, kisebb vagy nagyobb vérzés során történő elvesztésük, vagy termelődésüknek a zavara. Kóros lehet az is, ha túl sok kéződik belőlük, mert ez korábbi oxigénhiányos állapotot, vagy csontvelői daganatot is jelezhet. Jóval gyakoribb a vérszegénység kialakulása. Megítélésüket az ún. vörösvérsejt-indexek is segítik: ezek nagybetűs rövidítések (MCV, MCH, MCHC) a leleten. Ők jelzik a vörösvérsejtek méretét és hemoglobin tartalmát. Segítségükkel a vérszegénység egyes típusainak elkülönítése válik egyszerűbbé.

A vörösvérsejtek morfológiai eltérései

A vérkenet segít abban, hogy megítéljük a vörösvérsejtek festődését, a méretbeli eltéréseket, alakváltozásokat és a vérparaziták jelenlétét. Ezek eltérései jellemzőek lehetnek egy adott anémia típusra, vagy akár egyéb, eredendően nem vörösvérsejt-megbetegedésre is (pl. vesebetegség, májelégtelenség, bizonyos daganatok). 

Előfordulhatnak ún. magvas vörösvérsejtek is a keringésben: ezek a fiatal, éretlen alakok. Az emlősök érett vörösvérsejtjei ugyanis mag nélküliek. Fölbukkanásuk mindig súlyosabb vérszegénységet jelez.

A hematokrit érték

Ez a szám jelzi az összes vérsejt arányát a teljes vértérfogathoz képest. Úgy kell elképzelni, mintha a vérmintát lecentrifugálnánk, és megnéznénk, hogy a leülepedő sejtek mekkora hányadot foglalnak el a kémcsőben. Mivel a vörösvérsejtek vannak a legtöbben, leginkább az ő számbeli eltérésük fogja meghatározni a hematokrit érték alakulását. Ha ez túl kicsi: vérszegénység áll fenn. Ha viszont túl magas: az állat folyadékhiányos (vagy nagyon ritka esetben csontvelője valamiért kórosan sok vörösvérsejtet termel).

A fehérvérsejtek számbeli és morfológiai eltérései

Mind a normálisnál magasabb számuknak, mind csökkent mennyiségüknek jelentősége van. A számbeli eltéréseket mindig a különböző fehérvérsejt-típusok (ún. granulociták, limfociták, monociták) egymáshoz viszonyított arányának esetleges eltéréseivel együtt értékeljük. Megvan ugyanis minden sejtféleségnek a maga szerepe (pl. granulociták: bakteriális folyamatok kivédése, limfociták: vírusfertőzések leküzdése, bizonyos immunfolyamatokban való részvétel, monociták: általános védekező mechanizmusokban betöltött szerep). Így ha valamelyik sejttípus megfogy, vagy éppenséggel megszaporodik, kóros folyamat áll a háttérben. 

Leggyakrabban az össz-fehérvérsejtszám emelkedését tapasztaljuk, általában az ún. neutrophil granulocyták megszaporodásával együtt. Ilyenkor mindenképpen valamilyen gyulladásos folyamatra kell gondolnunk. Ez érinthet egy egész szervet vagy szervrendszert (pl. gyomor- és bélgyulladás, tüdőgyulladás, húgyhólyag gyulladás, külső hallójárat gyulladás, stb), de szorítkozhat csupán egy helyre is (pl. tályog, daganat, szövetsérülés). Minél kiterjedtebb és súlyosabb a folyamat, annál magasabb lesz ez a szám. Előfordul azonban, hogy az adott terület annyi fehérvérsejtet elemészt, hogy a csontvelő ezt már nem képes pótolni. Ekkor a normálisnál alacsonyabb össz-fehérvérsejt szám mérhető. Tehát ez nem jó jel, meg kell találni azt a területet, ami „lefoglalja” a sejteket. Ilyenkor sok esetben kóros sejtplazma képződmények megjelenése is segíti a diagnózist. 

Nem feledkezhetünk meg a leukémiákról sem: valamelyik sejttípus kóros túltermelése daganatos háttérre is utalhat. Ekkor szintén sokat segít az elbírálásban a sejtek morfológiai elbírálása és a fiatal alakok felbukkanása.

A granulociták három típusa ismeretes, ezek közül a neutrofilok szerepét már említettük. Viszonylag gyakran tapasztaljuk még az ún. eosinofilok arányának megemelkedését is: bármilyen parazitás fertőzöttség (pl. férgesség, bolhásság, rühösség) vagy allergiás megbetegedés előidézheti. Nagyon ritkán egyes daganatos kórkép kapcsán is emelkedhet a számuk.

Az ún. basofil granulociták megjelenése rendkívül ritka, általában az eosinofilokkal együtt fordul elő.

A limfociták felelnek a sejtes és humorális immunitásért. Legtöbbször vírusfertőzések során szaporodnak meg, de daganatos burjánzásuk is előfordul (ez esetben ők uralhatják a vérképet).

A monociták általános „takarítók”: a sejtmaradványokat, élő vagy elpusztult kórokozókat kebelezik be. Sokkal több időt töltenek vérpályán kívül, a szövetekben, de ekkor már „makrofág sejteknek” hívjuk őket. Ha csak kicsit emelkedik a számuk, még jó is lehet, azonban bizonyos autoimmun folyamatokban (amikor az immunrendszer saját sejtjeire támad) is megszaporodhatnak. Ilyenkor a kenet kiértékelésekor esetleg azt is látjuk, hogy belsejükben ép vagy lebomló vörösvérsejtet tartalmaznak! 

A vérlemezkék

Ezek a kicsiny, mag nélküli sejtek igen fontos szerepet játszanak a véralvadás kezdeti szakaszában. Ha túl kevesen vannak, az állat vérzékennyé válhat. Ez nem olyan súlyú, mint a klasszikus véralvadási zavar, ami bizonyos véralvadási faktor(ok) hiányát jelzi (pl. hemofíliák). Viszont a testszerte a bőrön, nyálkahártyákon jelentkező apró, pontszerű vérzések idővel összeadódhatnak és akár súlyos vérszegénység is lehet a következmény.

Ha túl sok van belőlük, jelezheti gyulladás fennállását, cukorbetegséget vagy éppen daganatos folyamatot. Leggyakrabban mégis akkor tapasztaljuk, ha az állatnak ún. krónikus vérvesztése és következményes vashiánya van. Ez azt jelenti, hogy valahová (pl. gyomor-, bélcsatorna, húgyhólyag) folyamatosan, de szemmel esetleg nem látható mértékben vérzik az állat, vagyis a vérlemezkék állandóan „aktiválva vannak”.

Halmay Dóra